A 2013-as év mindkettőnk számára a legszomorúbb és legkegyetlenebb évnek bizonyult. Januárban Sanyi anyukája meghalt az invernessi kórházban, majd 2 hónapra rá, épp Barcelonában ért minket a hír, mi szerint, az én apukám is az égiekhez költözött. Mindketten azt a szülőt vesztettük el, akihez a legközelebb álltunk. Haláluk felfoghatatlan, soha nem múló fájdalmat jelentett és jelent a mai napig. Bár nem ez volt az első elvesztett élet a kapcsolatunkban, de a legnagyobb próbatételek egyike, hogy átvészeljük a gyász fájdalmát. Tovább építeni az életet úgy, hogy már soha nem mondhatjuk el nekik, hogyan boldogulunk, hogyan élünk, hogy ugyanúgy szeretjük egymást, mint az elején, nem könnyű feladat és bár tudjuk, hogy mindenki életében eljön a pillanat, amikor búcsúzni kell a szüleitől, ez a búcsúzás a legfájdalmasabb és legmardosóbb érzés, amit ember érezhet. Abba, hogy az, akinek az ember életét köszönheti, már csak fentről kíséri tovább a sorsát csak beletörődni lehet, elfogadni sosem.