Élet a Felföldön innen és túl

Blog

2015.05.16 14:19

Szabóék jelentkeznek

Hát, a rendszeres blog írást nem nevezném a kedvencemnek, bár az is igaz, ennek az oldalnak nem is az a célja, hogy a család minden zizzenéséről beszámoljak. Idén annyi minden történt velünk, semmi időm nem maradt arra, hogy blogoljak.

Szerencsésen beindítottunk egy családi vállalkozást, ami (kopp, kopp, kopp) várakozáson felülien megy, pedig csak szárnyainkat bontogatjuk a régióban. Tatának van rendszeres jövedelme belőle, és nekünk is gyarapszik általa a bevételünk -ami szuper. Mindig azt mondom, adjunk hálát annak, hogy itt és így élhetünk és sose panaszkodjunk, ha kicsit rosszabb, mert van, akinek még az is elérhetetlen, amit mi rossznak nevezünk. Szeressük egymást, a többi már gyerekjáték. Áldás-békesség ránk!

2015.01.06 11:00

Ezek a kínaiak tudnak valamit avagy A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik

Megvolt ma az első torna. Hát, nem mondom hogy nem úgy mozogtam, mint Mariska néni egy hét folyamatos kapálás után... De azért igyekeztem felvenni a ritmust. Kezdetnek szódával elmegy. Utána kipróbáltam a meglévő eszközöket. Úgy mint pilates Supreme nem is tudom minek nevezzem torna eszköz :-), cross trainer, multy gym. Nagyképű lenne azt állítani, hogy edzettem rajtuk, inkább csak ismerkedtünk egymással. Nem lehet ezt kérem elkapkodni, mint a jó vásárfiát. Megnézegettem, mi hogy működik, mivel mit lehet csinálni egyáltalán. Holnap  megjön a szobabicikli és napokon belül a vibro plate. Hogy hülyülök el... Nem is tudom minek mi a rendes neve. Mint aki két hét külföldi nyaralás után hazaérve töri a magyart :-D

Ezután döbbentem csak rá, milyen rohadtul ellustultam az utóbbi időben. Szégyen és gyalázat! Komolyan mondom én magam is meglepődtem. Pedig volt idő, mielőtt kijöttem, mikor olyan természetes volt a torna, űztem, hajtottam a mozgást... most meg mint egy épp tojást rakó pingvin csak totyorászok. Na, de most mindent másképp csinálok! Előveszem a józan eszem. Fontos a cél, és fontos leírnom is. Nagyon rég óta szeretnénk gyereket, eddig sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elterveztük, és ebben biztosan a túlsúlynak is jelentősége van. Ezért is nem adhatjuk fel! Itt már nem arról van szó, hogy legyek szebb és omoljanak utánam a pasik, mert az engem már nem érdekel. Én már leterítettem a prédát, szeretjük és elfogadjuk egymást, itt már nem kell csadorba rejtőzködve ágyba bújni, ahogy Bridget Jones mondja a"röcögő hájakat" rejtegetni, titkolni semmit sem. De szeretném, ha nem hurkatöltővel kellene felhúznom magamra a ruhákat és ha jobban érezném magam. Ennyi!

 Próbálom kifejleszteni, mi lenne a legjobb mozgásforma. Otthon könnyű volt elmenni reggelente tornára, de ezek a skótok ugyanolyan lusták, mint mi voltunk eddig, nincs reggeli torna és az estieknek sem olyan valahogy a hangulata, mint amilyen nekem jó lenne. De majd kialakul. Ma Norbira tornáztam, de olyan tingli-tangli volt a zene, hogy annyira nem tetszett. Ha esetleg van valakinek ötlete az olvasók közül, szívesen veszem. Én az olyan tornát szeretem, ahol jó a zene. Ugyan nem tudok, de szeretek táncolni - ugyanígy vagyok az énekléssel is. Amúgy már rájöttem mi lenne a legjobb, ha a kedvenc zenéimre, amit már össze is állítottam, tornázhatnék. De ahhoz meg még béna vagyok, h tudjam, hogyan fűzzem a gyakorlatokat egybe... Na, majd kifundálom még magamnak és szólok, ha megvan a spanyol viasz! Addig is marad ez. Csak égjen ez a fránya zsír! Norbi legyen velünk! :-D

 

2015.01.05 08:26

Az élet egy merő körforgás, célok jönnek, mennek, de nálunk a fogyás mint cél örök

Nagyon le vagyok maradva ezzel a blog írással, elég töredékes az év összegzése, pedig mindig megfogadom, kiírom magamból a történteket, de néha olyan tömény az élet, hogy nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg a publikus dolgokat. Sok mindent hozott 2014. Jót és kevésbé jót is,  meglepőt és mulatságosat. Munkaheyi változásokat, gondolkodásbeli váltást, nevetést, könnyeket, drámát, új terveket ... Hosszú lenne leírni a történteket, így inkább ehelyett elkezdem a 2015 évvel, aztán egyszer talán bepótolom az összefoglalót.

Mindig annyian kérdezik, mi van  a bloggal, mit írok bele, van-e új sztori, hát mostantól igyekszem a legtöbb dolgot vezetni. De főként az új-régi-visszatérő célról, ami lassan létkérdéssé növi ki magát: Az életmód váltás. Most/megint elhatároztuk és mindent el kell követnünk, hogy sikerüljön. Alakul az itthoni konditerem, körvonalazódik a miként. Nagyok a tervek és az elhatározás, nem szabad a lufinak kipukkani. Kell a pozitív energia, nincs szükség siránkozásra, visszahúzásra, nehéz dió ez anélkül is! Azokkal kell körbe vennem magam, akik segítennek és bátorítanak minket. Igyekszem nem túl sokat gondolkodni, csak csinálni.

Most esett le a Nike szlogenje a napokban: Just do it! Ne gondolkodj, csak csináld! Nagyon igaz. Mondjuk nekem kellett pár év, míg ez a motto eljutott a tudatomig :-D De ez az én bajom.Töltök majd fel magamról is "célfotot", csak még nem sikerült megkomponálnom. Sanyié már adott. Jöjjön,aminek jönnie kell! Uram, irgalmazz! :-D

Az első kép 2010-es, a második 2012 májusi, akkor 5hónap alatt majd 30 kilotol szabadult meg. Sajnos akkor abbahagytuk a norbizást és sok visszajött. A harmadik jövőkép, reméljük, egyszer dátum is kerülhet mellé!

2014.09.29 15:02

Egy fotózás margójára

2014.09.29 07:17

Posseidon nem kegyelmez

 

Tegnap folytatódott a szeles idő, minden strandon piros zászló van, így az alternativ programunk fényképzkedés volt. Kissamos kikötőjénél találtunk egy szép kis részt és ott fotózkodtunk. A meleggel nincs gond, de a parton a szél nagyon fúj, amiből viszont a városban szinte semmit nem érzékel az ember. Sanyi mikor hazajött reggel a kávézásból ugyanúgy izzadt, mint bármikor máskor. A tenger felől fúj a szél, és azt mondják a helyiek, hogy ez ilyenkor sokszor napokig így van - mint a mi esetünkben is. Szeptemberben ez gyakran előfordul. Délután lementünk kicsit a medencéhez, de a napsütésnek már csak a végét csíptük el.

Foti azt mondta, sok vendége volt lent Falassarnan napozni, a szél ellenére napfürdőzni tudtak. Így ma majd mi is lenézünk arra.

A képek egyébként nagyon klasszak lettek, és ha majd egyszer át tudom magamnak a gépre tenni, akkor ismét sok szép emlék kerülhet be a fényképalbumunkba.

 

 

Kissamos kikötőjénél

És csak fúj, fúj a szél

Foti étterme A Zacharias Restaurant Falassarnán

2014.09.28 08:15

Gyötörnek bennünket a szelek

Sajnos beigazolódott az időjárási előrejelzés, mi szerint erős szél várható vasárnap. Egész este hallottuk dübörögni a tengert és semmi jele annak, hogy csendesedne. Így valami alternativ időtöltést kell kitalálnunk. Sanyi bement a városba, szétnéz, ott mennyire gázos a helyzet, egybe köti a reggeli kávézást a terepszmlével. A többit meg majd később kitaláljuk, mi is legyen.

2014.09.27 17:57

Rethymno és Kréta őszi szeszélyei

Ma Rethymnoba látogattunk, mivel az időjárás nem volt valami kecsegtető. Végül nem jó döntésnek bizonyult, mivel Kissamosban semmi eső nem volt, cserébe nekünk keleten kijutott belőle. Apa azzal indított, hogy a hófehér szerelésében megfetrengett a földön, miután elcsúszott a vizes járdán. Ez megalapozta a hangulatot. Szerencsére mire beértünk a belvárosba, elpárolgott a fanyar kedve, elnézelődtünk, amennyire az időjárás engedte. Sokszor eleredt az eső, ugyan hideg nem volt, de nem volt annyira kellemes, mint amilyen lehetett volna.

 

Rethymnon egyébként nagyon szép kis város, takaros óvárossal és még ilyenkor is sok-sok turistával. Sajnos az időjárás nem volt a legkellemesebb, hogy végigjűrjunk minden lényeges részt, de mivel nem utoljára jártunk itt, biztos vagyok benne, hogy legkzelebb bepótoljuk az elmaradást.

A kellemes napot Fotinál zártuk megint, kiadós, nagyon finom vacsorával. A kétarcú szeptember azért ma megmutatta magát. Minimális napsütésben volt csak részünk. Sajnos ez szeptember végén már itt is előfordul. De igyekeztünk kihozni így is a maximumot abból, ami megadatott.

 

2014.09.26 19:07

Újratervezés

A terv módosult, ugyanis minden időjárásjelentés ellenére az idő szeles volt, így nem mentünk le a tengerpartra. Helyette elmentünk Chaniaba és bóklásztunk az óvárosban. Nagyon meleg és párás idő volt, sőt, még 6-7 csepp eső is esett! Kellemesen ellődörögtünk. Chania szép kis város, bazársorral és rengeteg turistával. Még midig nagyon sok a vendég a szálodákban, éttermekben. A mi szállodánk egy családi vállakozás, 53 szoba van, a tulaj azt mondja, hogy még sosem volt ilyen jó a szezon, több repülőjárat érkezik a szigetre, így nagyon sokan vannak, ráadásul Európában nem volt valami jó a nyár, ez még dobott az utaznivágyók számán. Még októberben is telt házzal mennek majd. Szerintem, aki erre a szigetre ellátogat, nem csalódik benne. Mi mindent megtalálunk, ami a nyaralásunkhoz szükséges: kellemes embereket, igazi vendéglátókat, gyönyörű tájat, napsütést. Mi kell még? A napot Fotinál zártuk a szokásos vendéglőnkben, végre megint finomat ettünk. Megmutatta a csigát hogyan kell enni, hogy ne legyen nagyon babra munka kikapirgálni a házából. Tatának igaza volt, tényleg hasonlít a zúzára az íze. Mondjuk nekem annyira nem jött be, de most már legalább tudom, mit is nem kell rendelnem.

Fényképezgetek egyébként lelkesen, de még mindig nem tudom áttölteni a képeket a számítógépre, így azokkal a képekkel kell sáfárkodnom, amiket a telefonon is megörökítek. De majd kiokoskodom egyszer, mi a bibi, addig itt ízelítőket teszek közzé. :-)

2014.09.26 08:13

Frappe és Falassarna

Apa ingyen Frappeval indította a napot. A mai terv Falassarna beach. Állítólag holnap már felhősebb és szeles idő ígérkezik, de ma még nagy meleg várható, így napozunk és lustálkodunk a tengernél. Lassan előbújik a Napocska  és mehetünk is.

2014.09.26 08:03

Nincs új a nap alatt

Egy újabb cég gondolja úgy, hogy kukoricézhat velünk. A HSD úgy gondolta, nem fizetik ki a pénzem ma fizetés napján, hátha olyan hülye vagyok, hogy nem tudom, mit kell ilyenkor csinálni... Ennyit arról, hogy még azért akartam ott maradni, mert milyen rendesek a főnökömék... Na, mindegy, mivel ez már az x. alkalom, hogy ilyen előfordult és sokaknak segítettem megoldani az ügyet, ideje, hogy a sajátom is a kezembe vegyem most. Kíváncsi vagyok, mivel indolokják majd a nem fizetést.

De legalább megerősít abban, hogy jól döntöttem, mikor ott hagytam őket. Ideje a magam útját járni a munkában. Mindez persze akkor történik, amikor nyaralni vagyunk. De hát nem tudják ezek a paprika jancsik, hogy velem nem lehet kuko-kuko-kukoricázni. :-D

 

Amúgy meg süt a Nap, ők meg csak bolonduljanak meg a nagy hazugságra épített cégükben, majd megtanuljék, hogy 'háromszor fizeti ezt kenden Ludas Matyi vissza" :-D

Képgaléria: Blog

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode